Tegnap nem volt net, mint kiderült azért, mert a kábel rossz helyre volt dugva a routerbe és igy érzékelte a gép, de nem ment fel netre, szóval megkése, de irok. 

Reggelit már irtam, utána be a kocsiba elindultunk. A táj gyönyörű, bár elég erősek a kontrasztok. Kb 2000méterről indultunk hatalmas erdő, minden zöld, és szinte minden átmenet nélkül, ahogy mentünk lejebb eltűntek a fák és voltaképp sikságra értünk, ami jelentősebb mértékben ki volt száradva. Mentünk szűk kanyanokon át, ahol az út a folyó vonalát követte, embereket nem nagyon lehetett látni, egy - két kemping szakitotta csak meg a látképet. Dél körül megálltunk ebédelni, egy mexikói kajáldába. Azért ami otthon van, annk ehhez semmi köze. Leültünk, kérdés nélkül hozták a vizet, tortilla chipset és hozzá szószt, ami persze jár, teljesen ingyen, hogy amig várunk a kajára se éhezzünk. Burrito Tijuanát rendeltem, amiben volt bab rizs csirke paprika, mellé tejföl guacamole és tejföl amivel lehetet kengetni. Az első harapás után egy szépen összehangolt izorgia robbant szét a számba, és teritett a padlóra a hatása, aztán a vége felé a mennyisége, mivel még drága Máté barátom is jóllakott volna vele:) kaja után tovább mentünk, még kb az út fele lehetett hátra. Úgy 30-40 mérfölddel később megálltunk egy kis városba, egy kávére és kisebb nagyobb dolgok elintézésére. A hely maga volt a kisvárosi amerika, bár nálunk ez inkább egy alacsony lakosságú falu lenne. Régi autók, házak, tárgyak, filmekben látott kis kávézóval, sima semmi közepén lévő benzinkúttal ( lesznek majd képek ) A kávézó. Bementünk, leültünk, rendeltünk 1 hosszúkávét, ami tényleg hosszú, mert vagy fél liter és valami borzalom, hogy milyen ize van, de legalább hungarocell pohárba kaptuk a környezettudatosság jegyében.   Közben a pultos nénivel beszélgettünk, és hallgattuk a bent ülőket, akik éppen arról meséltek, hogy vmelyik este találtak egy csörgőkígyót a hátsó teraszukon. Én ezen azért Szombathelyen meglepődnék, erre meg minden napos. Nem baj, nyugtat a tudat, hogy náluk viszont nincsenek nagyon öö.. mondjuk darazsak, legalábbis ezen a sivatagos részen. Kávé után tovább mentünk, láttuk még sok kis várost, aztán ideértünk Terrebonnéba, a Smith Rock mountain national park mellé ahol akövetkező egy hétben lakni fogunk. Lepakoltunk, kicsit nézegettünk, ittunk egy sört, majd mentünk be Redmondba a családi vacsora helyszinére. 

Nagynehezen rávettem magam és steaket rendeltem, minden eddigi állitásomat leküzdve, hogy a félig átsült hús nem lehet finom, sőt undoritó és rágós és különbenis. Tévedtem. Úgy érzem kezdek szocializálódni ehhez az élethez, erre az egy hétre minimum, ami családnál vagyunk. Az étteremben az asztalra kivoltak rakva életrajzok, hogy a molnár család, hogy került ide Magyarországról, hogy kezdték, hogyan éltek..stb képekkel szinesitve a szöveget. A társaság jó volt, a steak kiváló, a pincér szépek, különös tekintettel egyikükre :) Steak után tesóval egy közös szerény Double Chocolate Brownie, ami nagyon finom volt, de nem túl fogyókúra barát. Brownie, ami majdnem tömény csoki, tejszinhab fahéjjal megszórva, karamellizált mogyoró, vanilifagyi és egy kevés málnás Jam mellé, és ezt egyszerre kellett megenni. Vacsora után beszélgettünk, aztán kifele menet a parkolóba találtam egy shelby mustangot, de sajnos a fényképezéshez már túl sötét volt.

Mikor visszaértünk a házhoz, hátramentünk a karám mögé, ahol már égett a tűz, beszélgettünk borozgattunk még, és csináltunk browniet, amit mindenképp kiakartam próbálni. Brutálisan édes tömény, egyszer - egyszer megenném, de egymás után többet, sőt rendszeresen, nem lehetne kibirni. Recept: Mályvacukrot rá kell tűzni egy nyársra, tűzön karamellizálni, hogy kivül barnás legyen belül folyjon, nekem persze sikerült felgyújtani, de szerintük úgy jobb, mert ha ropogós akkor finom ráadásul nem kell annyit vacakolni azzal, hogy szépen megolvadjon. Ha ezzel kész vagyunk fogunk egy szép szelet édes kekszet, kettétörjük, rárakjuk a mályvacukrot, rá egy szelet csokit és erre megy a keksz másik fele. A mályvacukor folyik a csoki beleolvad, a keksz is édes. Egy kicsit tömény de amerikai :) 

Elmélkedés: 320 mérföldet autóztunk tegnap ami egyrészt hámhúsz ( south park a szivola ) másrészt 512km, de olyan utakon, hogy ezek mellett a Magyar Autópálya kezelő Zrt. öntösön magára benzint és gyújtsa fel magát, mert amerra jöttünk még a mellékúton se volt egy apró mélyedés se, pedig itt több és nehezebb kamion jár mint nálunk. Ez eddig rendben is van, de vannak szakaszok amikor egy sivatagos területen mész át, kb 100km-t nyil egyenesen és végig speed limit 55mph ami 90km/h és egyszerűen nem lehet hajtnai, mert mindenhol mérnek. Szóval idegbetegeknek nem ajánlott, hacsak nincs sok felesleges pénzük, amit az amerikai államnak szeretnének adományozni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.